Ganésa a hindu főisten, Siva és párja, Parvati gyermeke.
Az indiai mitológiában kutakodva a fejével kapcsolatban különböző legendákkal találkozhatunk. A tamilok földjén járva ezt a változatot hallottam a legtöbb helyen:
Ganésa rányitott Siva és Parvati intim együttlétére. Siva éktelen haragra gerjedt, mérgében levágta Ganésa fejét. Ő azonban halhatatlan, hiszen istenség, így szükség volt egy fejre, amivel tovább létezhet. Egy elefánt állt a közelben, az ő fejét kérték el, hogy onnantól Ganésa használhassa.
Ő egyébként igen népszerű Indiában, minden korosztály tiszteli. A nálunk ismert TV Maci helyett ott Bal Ganesh van a TV-ben, mesés formába burkolva a mitológia, a hitvilág történeteit, tanítva a pozitív életszemléletet és az emberi méltóság értékeit.
Úgy tartják, hogy bocsánatkérés nélkül nem mehetünk Isten házába, így minden hindu templom első szentélye, oltára Ganésához kötődik. Itt fejet hajtunk, bocsánatot kérünk bűneinkért, gyakoroljuk a megbocsátást a velünk történtekkel, az ellenünk ártóknak. Ily módon megtisztulva haladhatunk csak tovább, ez a felkészülés és ima elengedhetetlen a további lelki munkához.
A Ganésával végzett lelki munkával kapcsolatos javaslataim:
Teremts magadnak legalább fél óra szabadidőt, amikor magaddal tudsz foglalkozni. Ezt szenteld a saját életednek.
Helyezkedj el kényelmesen, lazíts, relaxálj néhány percig.
Fogalmazz meg a saját szavaiddal egy teremtő imát, gondolatsort. Ebben foglald össze a bocsánatkéréssel, megbocsátással kapcsolatos gondolataidat. Engedd el a fájó helyzeteket, küldj szeretetet az életed nehéz szereplői és helyzetei felé. Rendezd a szálakat, bogozd ki, ami eddig össze volt kuszálódva.
Kérd a régi életeidhez, a múltadhoz és a jelenedhez kötődő karmikus blokkok, akadályok, elakadások tisztítását, könnyítését. Fogalmazd meg konkrétan, milyen nehézségeket érzel magadon, kérd, hogy segítsen hozzá ezek megoldásához, feloldásához.
Az imát, teremtő gondolatsort elmondhatod akár néhány mondatban is. Azonban azt javaslom, add meg a módját, szentelj magadra megfelelő időt és energiát. Járd végig alaposan ezt az energiaterületet, éld át a pozitív érzéseket, engedd meg magadnak, hogy könnyebbé váljon az életed. Hiszen tudod, bármennyire is nem úgy tűnik néha, az életed körülményeit és a történéseket a te energiaszinted, a rezgésed minősége teremti meg. Ahova nézel, oda fogsz eljutni. Ha a haragot, keserűséget táplálod a szívedben, ezt kapod a külvilágtól. Azonban szeretetben élve, a boldogság és a jó emberség útján járva minden meg fog változni.
Az ima után javasoljuk a mantrát. A mantrák olyan ősi, jellemzően szanszkrit nyelvű rövid, néhány szóból álló teremtő imák, amiket ismételgetve, mondogatva, énekelve, kántálva igen nagyon erejű pozitív energiát vonzhatunk az életünkbe. Van erre egy egyszerű magyar példám. Gondolj csak arra, hogy a “Szeretlek” mantrát az elmúlt évezredek során hányan mondták egymásnak. Te magad is érzed, amikor tiszta szívvel sugárzod ezt az érzést a szeretteidnek, a kedvesednek, hatalmas energiák mozdulnak meg. Pontosan így működnek a mantrák is.
A mantrát 108-szor ismételd. Időben ez a mantra hosszától függően 5-10-15 percig szokott tartani. Az oldal alján megtalálod a mantra szövegét, alatta pedig a rövid jelentését, illetve a kiejtési útmutatót. Mellette elhelyeztünk egy videót, amiben meghallgathatod a mantra helyes kiejtését.
A mantrázáshoz javaslom, hogy szerezz be egy 108 gyöngyből álló imafüzért, vagyis malát. Ezt a jobb kezedbe fogva a mantra minden egyes ismétlése után léptess egyet, így tudni fogod majd, mikor értél a kör végére.
A tisztító feladatot egymást követő heteken végezd. A Sorsleveled felolvasása során megkaptad, hány héten át tart majd. Itt fontos, hogy megszakítás nélkül végezd. Ha már elkezdted, ne hagyd abba, ha mégis kimaradna egy hét, kezdd úrja az elejéről az adott feladatot.
Amennyiben kérdésed van, esetleg elakadták, kérem, hogy ne hagyd abba a tisztító feladatot. Bátran kérdezz, jelentkezz a fenti elérhetőségeink bármelyikén, szívesen segítünk.
Végezetül gondolj arra kérlek, hogy a világod nem önmagától fog megváltozni. Te teszed jobbá. A Sorsleveled alapján most már látod, merre visz az az életút, amiben a legboldogabb vagy, ami a kiteljesedés felé segít téged. Ahhoz, hogy az úton végig tudj haladni, elengedhetetlen, hogy kitisztítsd az akadályokat. Dolgozz magadon, tegyél a boldogságodért, hidd el, megéri.
A feladat elkezdése előtt javaslom, hogy olvasd el a tisztító feladatokhoz írt tanácsaimat:
https://www.sorslevelek.hu/library/gods/about-the-poojas
Szeretettel ajánlom figyelmedbe a Sorslevelek, az indiai pálmalevelek évezredes bölcsessége című könyvemet, amiben bővebben olvashatsz a levelek történetéről, hátteréről és működéséről:
http://sorslevelek.hu/konyv
Szeretettel,
Lukács Zoltán Gábor
Sorslevelek

Javasolt mantra: Aum Gam Ganapataye Namaha
Információ a mantráról:
A mantra közelítő jelentése:
Tisztelettel, hálával és alázattal kérem Istent, segítse és támogassa az életemet. Háruljanak el az akadályok az életemből, a napjaim hálával és boldogságban teljenek.
A kiejtése egyszerű:
Om – Ohm, vagy aum
Gam – Gam, gahm
Ganapataye – Gah-nah-paht-ah-yeh
Namaha – Nah-mah-hah

A kiejtéséhez az alábbi videó nyújt segítséget: